In memoriam

Mindenki a történet része,
De mégis keveset élünk!
Vonatokra szállunk inkább,
Vitetjük magunkat a pályán,
Nem nézünk ki az ablakon soha,
S az idő közben nélkülünk múlik el

Hogy lehetne valódibbá, igazabbá, megmaradóbbá tenni
A távolodó perceket, amelyek megszülethetnének,
De nélkülünk nincs semmi esélyük,
S nekünk sincs rájuk?

Talán úgy, hogy már a legelső találkozáskor
Megpróbáljuk egész pontosan elképzelni,
Hogy lesz majd egy utolsó is egyszer

Az élet akkor kezdődik

Mottó: Az élet akkor kezdődik,

amikor az ember nem tudja,
hogy mi lesz (Tolsztoj)

Egy állítás egész biztosan kimondható: az életünket nem arra kaptuk, hogy  valamilyen - akár anyagi, akár szellemi értelemben vett - kényelemérzet hajkurászásával töltsük, illetve hogy tövig rágjuk körmeinket az eddig kitermelt biztonság- és kényelemérzetek agyonféltése közben. Nem, ezeket csináljuk, de ezek egész egyszerűen nem részei az életünknek. Az életet azért kaptuk, hogy ELVESSZÜNK BENNE, és aki erre nem képes, vagy nem hajlandó, csak magára vethet a képtelenségének vagy a hajthatatlanságának a következményei miatt. Ha valakit nem érnek folyamatos meglepetések, ha valakivel nem történik folyamatosan kiszámíthatatlan, előre nem látható események tömkelege, akkor az egy nagy figyelmeztetés, hogy az illető elakadt, és valamin változtatnia kell. Az élet folyamatos változás, alakulás, fejlődés, a régi dolgok folyamatos elhagyása, meghaladása, új dolgok folyamatos kibontakoztatása, és ez nem fér bele semmilyen laboratóriumi edénybe, tudományos elméletbe, elképzelésbe, semmilyen rendező elvbe, semmilyen ideologikus alapvetésbe, semmilyen fogalmi struktúrába. A kiszámíthatatlanságot elfogadnunk és szeretnünk kell, mert különben virtualitás rendszereket fogunk építeni, sőt működtetni, olyanokat, amelyeknek a valósághoz nagyon kevés közük van, és aztán majd csodálkozhatunk, ha véletlenül nem jön ki belőlük semmi.

Important traffic sign :-)!

Egy emberi élet sikere

Egy emberi élet sikere azon múlik, hogy aki azt az életet kapta, mer-e útra kelni saját embersége legmélyebben fekvő tájainak felfedezéséért, meri-e megérteni és a külvilág hazugságai ellenében is felnevelni magában azt az egyszeri és megismételhetetlen összetettséget, amely őt magát jelenti. Mer-e üzenetté válni sokakért, mer-e útmutató csillagként ragyogni a létezés egén. Mindenkinek bőséges tapasztalata van arról, hogy milyen az, amikor valaki nem a szíve mélyén megszólaló hangra figyel, hanem kívülről, mások által rászuggerált sztereotíp viselkedésmintákat követ. Nincs ember, akinek ne lenne ilyen megalázó tapasztalata, vagyis a tapasztalatok léte nem kérdés, a kérdés az, hogy merjük-e ezeket a tapasztalatainkat tanulsággá gyúrni, és aztán döntéseket is hozni ezeknek a tanulságoknak az alapján. Merünk-e eltávolodni a már ismert zavarostól, hogy közelebb jussunk a még nem ismert tisztábbhoz? Hiszen fejlődés, növekedés nem létezik máshogyan. Viszont ahol nincs fejlődés, növekedés, ott élet sincs. Ott csak lassú visszacsúszás van, amely a realitásoktól való eltávolodásban, torz, virtuális dolgok csillogásában, fantom rendszerek felvetülésében, a látszatok valósággal szembeni térnyerésében mutatkozik meg. Nem krisztusi magatartás lemondani szívünk azon legtermészetesebb törekvéséről, amely a szálak osszefüggéseinek jobb megértésére indít minket. Nem krisztusi magatartás elfordulni az életünkben természetes módon adódó helyzetekben rejlő kihívásoktól, mert azokat megküzdve, majd az azt követő kibontakozást átélve tudatosabb, érettebb emberekké válhatunk.

Nem feladatunk

Nem feladatunk egy többé kevésbé önkényesen kiválasztott specifikus részprobléma megoldására való ráfeszülés Ilyen specifikumok ezrei vesznek körül minket mindig voltak és mindig lesznek is Feladatunk a szellemi rend a lét egészével való személyes találkozás felé vezető úton a természetesen vagyis szinte magától adódó soron következő lépés megtétele (még akkor is amikor az nem tűnik kiemelkedő látványos előrehaladásnak) amely egyszerre a mi személyes fejlődésünk és a világfejlődés egészének is soron következő eseménye Aztán abból ideig-óráig kijöhetnek ilyen-olyan specifikumok is akár de mindig az első a mozgató sohasem a második A farok nem csóválhatja a kutyát a malter nem csapkodhatja a kanalat

Ha ezt a hierarchiát figyelembe vesszük olyan energiák szabadulnak fel bennünk amelyek majd a szárnyukra vesznek és repíteni fognak minket viszont ha nem így teszünk  állandóan betonfalakba fogunk ütközni A lét örök érvényű belső összefüggése nem írható felül tiszavirág életű körülmények diktátumaival

Ne szegülj szembe az ember alaptermészetével ne szegülj szembe belső lényed legmélyebb legszemélyesebb indíttatásaival Ne nyomd el magadban azokat az erőket amelyek átgyúrni megrázni felrázni akarnak mert szükséged van ezeknek az erőknek a Benned való munkálkodására és a világnak is borzasztó nagy szüksége van azokra az átalakulásaidra amelyek Benned nekik köszönhetően végbemehetnek A világnak is borzasztó  nagy szüksége van arra h nekik köszönhetően egyre érettebb és egyre jobb ember váljék Belőled mert a világ jobbá válása nem más mint a mi személyes jobbá válásaink eredője

Nagy kár h ennek a gondolkodásnak ennek a létmódnak nincs kultúrája alig értjük h mit is jelent és így aztán alig értjük az embert sőt még magunkat se nagyon Pedig minden efelé irányítja a figyelmünket minden efelé vezetne minket ha hagynánk A kiéleződő válságokon a környezetünkben megfigyelhető nagy lufifújások következményeként jelentkező fenyegetettségeken keresztül a létünk nagy türelemmel üzen és kéri tőlünk h ne egy rész hanem az egész felé forduljunk arccal Ne egy formát erőltessünk hanem emberségünk tartalmi vonatkozásaiban vagyis találkozásainkban váljunk többé Ne keverjük össze a szezont a fazonnal ne állítsunk fejük tetejére a piramisokat Az az éberség az a figyelem amellyel leválunk a hordozórakétáinkról azokról az ilyen-olyan szelleminek mondott de valójában a matériához inkább köthető áramlatokról amelyeken eddig utaztunk és a nagy semmiben lépve kitapossuk a minket magunkat jelentő égi utat minden más erőfeszítésnél üdvösebb

A demokráciáról

Attól a világ nem lesz jobb h bevezetjük a demokráciát A demokrácia ugyanis nem olyan dolog amelyet be lehetne vezetni A demokrácia olyan dolog amihez fel lehet nőni és akkor megszültik bennünk és a társadalmainkban Vagy megszületik valami más ami még a demokráciánál is szebb...

Az ideológiák nem fognak győzni

Ideológiák eszmék nem fognak győzni egyébként eddig sem győztek soha Eddig is mindig emberek győztek és ez nem fog megváltozni Emberek fognak győzni de nem azok akik valamilyen ideológia fedezéke alól szemlélik az eseményeket nem azok akik onnan ki nem mozdulnának semmi pénzért Az ideológiák tudnak tündökölni egy darabig de utána kihunynak és elemyésznek mert az emberek túllépnek rajtuk Időtállóvá az válhat amit az ember ér el amikor váĺlalja az őt körülvevő tér tágasságát és vállalja a történetét amely felneveli őt és kibontakoztatja benne minden rejtett ma még szunnyadó érzékenységét és képességét

Fa Nándor tiszteletére

Vannak áramlatok
velük haladni könnyű
ám nem lehet akármerre

Balga az
aki a sebességért
az irányról lemond

Ha nem törekszik
ha nem tesz erőfeszítést
nem tud úttá válni

Céljától a szél őt
messzire fújja majd
nem fog találkozni vele soha

Bölcs az aki térképet terít
minden erővonalra egyformán figyel
éberen őrködik a kormányt kezében tartja

A legkisebb fuvallatot is
jól kihasználja
de sokáig egyikre sem tapad...

Mert ő céljával máris egy

Ezt a verset az alábbi pár sor kíséretében küldtem el Fa Nándornak:

Példaértékű hajózásodat végigkövetni hatalmas élmény volt Biztos vagyok abban h az emberi természet legnagyobb mélységei tárulnak fel egy ilyen vállalásban Köszönöm h magas mércét állítottál nekünk Rád magadra tisztelettel teljesítményedre pedig azzal a tudattal tekintünk h ebben a projektben a Te projektedben a férfi ember útja mutatkozott meg amelyen valamilyen formában járni minden férfitársad feladata

Gyuri

A boldog békeidők vége

Tegnap Putyin látogatása alkalmából egy napra cirill betűssé változott az index címsora, és ez - bármennyire is csak a poén kedvéért kerültek oda a furcsa karakterek - számomra felért egy hosszú, eddigi életem nagyobb részén átívelő korszak lezáródásával. Ez a korszak a kádári diktatúra lassú puhulásával kezdődött, melyet követően az általános enyhülés és főleg a peresztrojka oldalvizén hajózva végül - a régióban szinte zászlóshajóként - eljutottunk a rendszerváltásig, a több párt rendszerig, a demokrácia intézményeinek bizonyos fokú kiépüléséig, az összeurópai hurrá optimizmusig, majd egy viszonylag stabil összeurópai gazdasági növekedésig (mely részben pont a keleti nyitásból táplálkozott tovább). Magyarországon kialakult - ha nem is a jóléti - de legalább a fogyasztói társadalom, az egész kontinensen a demokratikus politikusok kurjongattak, kibővült az Európai Unió, illetve közben zajlott a globalizáció előretörése a világ számos meghatározó pontján.

Sokan azt hitték, hogy eljött a Kánaán, és ezzel a folyamattal a világ összes baja el van intézve. Sokan azt hitték, hogy most végre megtaláltuk a megoldást, és a világ azt, vagy legalábbis a felé vezető utat magáévá is tette, hiszen modern nyugati civilizációra kell nevelni a bantu négert is, és a haza fényre derül. Sokan azt hitték, hogy ez egy olyan vonat, amelyikre fel kell szállni, és utána kényelmesen lehet rajta utazni különösebb erőfeszítés nélkül, illetve az egyetlen érdemi erőbefektetésre csak akkor van szükség, ha valaki elállja a vonat útját, akkor valóban be kell avatkozni, az ilyen csúnya útonállókat el kell zavarni a búsba. Körülbelül ezek voltak azok a tévhitek, amelyek miatt ez a folyamat gyönyörűen és teljesen előre látható módon megtorpant, és azóta sem képes újraindulni. Szédítően nagy történelmi esélyt hagytunk ki, mert amíg ment a szekér, addig csak gyönyörködtünk a tájban, miközben inkább azon kellett volna gondolkodnunk, hogy mit fogunk csinálni akkor, amikor már nem fog menni. Ugyanis a szekér menése nem megalapozott, stabil eredmény volt, bizonyos kedvező, de történelmi léptékkel mérve tiszavirágéletű csillagállások tűzijátékából adódott csupán az az impulzus, amely lökte egy darabig. Növekedett a gazda(g)ság, de ennek ára lett, mert közben olyan feszültségeket és olyan megoldatlanságokat programoztunk a társadalmainkba és a környezetünkbe egyaránt, amelyekről látni kellett volna, hogy borítani fogják a bilit.

Hát borították, látványosan először 2008-ban, a gazdasági válsággal, azóta pedig lényegében folyamatosan teszik. A 2016-os év a Brexittel és Trump választási győzelmével, vagyis két eklatáns példának nevezhető globálpolitikai jelentőségű eseménnyel az én naptáramba akkor is nagy fekete betűkkel kerül be, ha ennek az évnek az alakulásai közt számszerűleg sok pozitívat is ki lehet mutatni. Mára egész nyilvánvalóvá vált, hogy szép lassan minden meg fog változni. Na, ezek azok a változások, amelyekre jobban kellett volna készülni jó előre, illetve készülni kellett volna legalább valamennyire, mert akkor nem ott tartanánk, ahol, és nem kéne a szemünk előtt lezajló elég nehéz kifejleteket végignézni. Egyébként nem történik semmi különös, csak az, ami már sok ezerszer, ha az ember ódzkodik meglépni egy elébe kerülő lépcsőt, akkor - a világrend értelmében - a körülmények válnak olyanná, hogy lépnie kelljen mindenképpen. Tekinthettük volna fejlődésünk folyamatait arányosan, éberen, figyelmesen, és sokkal nagyobb empátiával, sokkal több érzéssel a körülöttünk lévő emberek millióinak lelkivilágát nem kellett volna egy kézlegyintéssel elintézni, hogy ők a szánalmas homály, és akkor most nem kéne azon csodálkozni, hogy az a szánalmas homály tombol és a telefonokat csapkodja.

Az a vonat, amelyikről azt hittük, hogy rajta ülünk, most húz ki a pályaudvarról, mi pedig állunk a peronon, és tehetetlenül figyeljük a távolodását. Igen, ezt most benéztük, igen, mi tehetünk róla. Innentől kezdve valamilyen más módon kell majd boldogulni, szépen ki kell járni majd egy olyan iskolát, amely minden bizonnyal elég keserves lesz, viszont teljesen megérdemeljük, hogy beírattak minket oda. Valódi, tényleges szellemi befektetésekkel kell visszaküzdeni magunkat oda, ahol soha nem voltunk, legfeljebb hittük, hogy vagyunk. Nincs jó világ, nincs terülj, terülj asztalkám, nincs recept, amelyet csak elő kéne húzni, hogy attól varázsütésre megdobbanjon az emberek szíve. Nincs, küzdeni kell, menni kell, csinálni kell, és akkor majd valami lesz talán. El lehet dobni az illúziókat, el lehet dobni a védőhálókat, mert nem érnek semmit. Ki kell menni a viharba, ronggyá kell ázni, meg kell tapasztalni egy csomó veszélyt, például meg kell érteni, hogy milyen rettenetes félelmek rejtőznek bennünk, és azt is, hogy azok miatt a félelmek miatt mennyire képtelenek vagyunk szeretni. Át kell égni, meg kell tisztulni, és azt nem adják ingyen vagy jegyre. Zavaros, bonyolult időszak jön, mindannyian meg fogjuk sínyleni, és valószínű, hogy ezzel még nem is mondtam el túl sokat. Sok vár összedőlt, újak pedig nem fognak egyhamar felépülni, vagyis az ember kénytelen lesz védtelenül vándorolni, illetve védtelenül szolgálnia a saját vándorlását. A délibábok oszlóban, a világ kicsit kevésbé fényes képet fest, viszont legalább annyival valódibbat is. A jövő a mi kezünkben van, mindannyiunkéban. Vagyis tulajdonképpen most kezdődik az életünk, mert eddig csak egy burokban maszturbáltunk... Hajrá Mindenki!