Egy emberi élet sikere azon múlik, hogy aki azt az életet kapta, mer-e útra kelni saját embersége legmélyebben fekvő tájainak felfedezéséért, meri-e megérteni és a külvilág hazugságai ellenében is felnevelni magában azt az egyszeri és megismételhetetlen összetettséget, amely őt magát jelenti. Mer-e üzenetté válni sokakért, mer-e útmutató csillagként ragyogni a létezés egén. Mindenkinek bőséges tapasztalata van arról, hogy milyen az, amikor valaki nem a szíve mélyén megszólaló hangra figyel, hanem kívülről, mások által rászuggerált sztereotíp viselkedésmintákat követ. Nincs ember, akinek ne lenne ilyen megalázó tapasztalata, vagyis a tapasztalatok léte nem kérdés, a kérdés az, hogy merjük-e ezeket a tapasztalatainkat tanulsággá gyúrni, és aztán döntéseket is hozni ezeknek a tanulságoknak az alapján. Merünk-e eltávolodni a már ismert zavarostól, hogy közelebb jussunk a még nem ismert tisztábbhoz? Hiszen fejlődés, növekedés nem létezik máshogyan. Viszont ahol nincs fejlődés, növekedés, ott élet sincs. Ott csak lassú visszacsúszás van, amely a realitásoktól való eltávolodásban, torz, virtuális dolgok csillogásában, fantom rendszerek felvetülésében, a látszatok valósággal szembeni térnyerésében mutatkozik meg. Nem krisztusi magatartás lemondani szívünk azon legtermészetesebb törekvéséről, amely a szálak osszefüggéseinek jobb megértésére indít minket. Nem krisztusi magatartás elfordulni az életünkben természetes módon adódó helyzetekben rejlő kihívásoktól, mert azokat megküzdve, majd az azt követő kibontakozást átélve tudatosabb, érettebb emberekké válhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése