Ezért nem tudok mit kezdeni a vallásokkal, az ideológiákkal, a filozófiákkal, a szellemi iskolákkal, a klubokkal és a bélyeggyűjtő szakkörökkel! Mert mindegyik felépít a tagjai számára egy fogalomrendszert, egy formavilágot, hogy tudjanak abban gyönyörködni, és még csak véletlenül se kelljen elindulniuk azoknak a folyamatoknak a megértése felé, amelyek minden emberben személyesen és egyedi módon szeretnének lejátszódni. Minden okos azt hiszi, hogy ő aztán sínen van, és tényleg, csak a satuféket nem tudja kioldani, amely a haladást lehetővé tenné. Illetve tudja, mert halad, de csak egy irányban, a kötött pályán, egy kiválasztott igazság morzsát addig hegyezgetve, amíg bele nem törik a bicskája vagy a hegy a hegyezőbe, vagy amíg a ceruzája el nem kopik egészen, és akkor aztán néz, mint a kerengő dervis a lerobbant elektromos rollerére. Fontosabb nekünk, hogy felmutassunk valami olyat, amivel lehet villogni, ami a külvilág szemében tesz fontossá minket, mint hogy a magunkkal, egymással, a világ egészével való találkozásunk létrejöjjön. Fontosabb nekünk, hogy ott legyünk, ahol semmi szükség nincs ránk, mert minden ugyanúgy zajlana le nélkülünk is, mint, hogy akár csak gondoljunk a sablonokról való leválásra, a mi saját kis egyszer volt, hol nem volt, illetve soha többet nem lesz személyes és egyedi kibontakozásunk szolgálatára. Borzasztó, hogy mekkora falak épülnek fel ezekben a kényszerű követésekben, mekkora szellemi energiák halnak el, maradnak tökéletesen kiaknázhatatlanok így. Borzasztó, hogy ezekben a koagulációkban, hogy válik nyúlóssá, ragadóssá a mozgástér, az, aminek tágasnak és levegősnek kéne maradnia, úgy csomósodik össze, mint a csiriz, és úgy ragaszt oda mindenkit a földhöz, hogy utána spaklival sem lehet felkaparni minket. Borzasztó, borzasztó, borzasztó, nem tudok rá jobb szót, borzasztó az az oltári bénázás is, amely adódik belőle, és borzasztó az a nagy rakás szerencsétlenség, amely a bénázásunk következtében az életterünk minden létező síkján borítja a kibontakozásunkat pusztán azért, mert a legfontosabbat ki akarjuk iktatni, és utána, hogy a csalás ki ne derüljön, és a pódium mégse maradjon üresen, mindenféle majmokat állítunk ki, és érdekes mutatványokat végzünk velük a közönség szórakoztatására.
Azt hiszem, hogy a modern ember lényegében egy dolgot nem tud: visszafordulni. Sajnos, mert anélkül nem fog eljutni sehová, illetve minél messzebbre megy el, annál fájdalmasabb lesz a visszaút, amikor majd végképp elkerülhetetlenné válik. A világban körfolyamatok vannak, az évszakok váltakoznak, a bolygók keringenek, a galaxisok is keringenek, porból vagyunk és porba térünk, de addig is úgy élünk, hogy a belégzéseink végtelen hosszú sorozatban váltogatják a kilégzéseinket, a szelíd fejlődés elengedhetetlen kelléke a ciklikusság, csak mi, agyalágyult huszonegyedik századi emberek hisszük azt, hogy megélhetünk visszatérések, például a gyökereinkhez, a szellemi alaprendhez való visszatérés, a személyessel való találkozás, magunk felfedezése nélkül. Hisszük és hasítunk bele az éjszakába, és olyan tornyokat építünk, hogy beleremeg a gyomrunk, és miközben megmásszuk azokat a tornyokat, úgy távolodunk el a realitásoktól, ahogy a fekete lyuk távolodik el a csillag fényes ragyogásától.
Vigyázz ember, vigyázz, mert ha Te nem vigyázol, senki sem fog vigyázni Rád. Van ez a bolygó, élünk rajta hétmilliárdan, és ha kinyírjuk egymást ennek a gyönyörű földi életnek vége lesz, és a Föld úgy fog tovább bolyongani pályáján a kozmikus idők végezetéig, ahogy egy üres villamos bolyong, a kihalt Józsefvárosban a rekord hideg téli éjszaka kellős közepén. Márpedig ha nem jutunk el oda, hogy észrevegyük magunkat is a sok jelmez mögött, a ránk folyamatosan rakódó virtualitás hegyek alatt, akkor valahogyan ki fogjuk nyírni egymást, illetve ki fogjuk nyírni az ember földi létet. Lehet, hogy nem szó szerint, lehet, hogy csak úgy, hogy mindenkinek az agyát szétbombázzuk a hazugságokkal, a rendszer konformitás végett mindenkit annyira elhülyítünk, hogy eszébe se jusson másra gondolni, mint a hivatalos ukászra, a termelj, fogyassz, igazodj követelményre, amelyet úgy hintenek el a minden más lehetőséget kizáró, meg sem említő propaganda hadjáratok, hogy az embernek felfordul tőle a gyomra. És akkor azon csodálkozunk, hogy van populizmus, van Trump, Orbán, Putyin, Erdogan, vannak jobbos szélsőségek, vannak neonáci térnyerések meg van Iszlám Állam, persze, hogy vannak és lesznek is, mert ezek mind következmények, minden jobbra borulás balra borulásból táplálkozik, semmi sem lesz magától, csak az egyiket szeretjük észrevenni, a másikat meg nem, mert kínos tanulságok fakadnának belőle ránk nézve, mert kiderülne, hogy csak belemenekültünk egy csatornába, hogy ne kelljen valódi szellemi munkát végezni, kiderülne, hogy személyes életünk kibontakoztatása, a viharaink átélése, a falak, a kihívások megküzdése helyett kerestünk egy kényelmes kis fészket, amelybe bevackolhattuk magunkat, és onnan kukorékolhattunk. Sokféle halál van, sokféleképpen lehet elpusztulni, nem csak az életbe, a halálba is sok út vezet. Vigyázz ember, hogy el ne tévedj, vigyázz, hogy éberségedet ki ne oltsák a hamis próféták, vigyázz, mert úgy nyüzsögnek, mint a hangyaboly, rengetegen vannak, annyian, hogy nem is hinnéd, és csak ezért, csak a nem hited miatt nem veszed észre őket...
