Tanulságokkal vagy azok nélkül (levélrészlet)

Nagyon erős meggyőződésem, hogy egy civilizáció bizonyos területein meglévő fejletlenségeit más területeinek fejlettsége képtelen ellensúlyozni. Azt gondolom, hogy az elmúlt ötszáz év történelme ezt a megállapítást fényesen igazolja, hiszen kimondva-kimondatlanul pont az előző kijelentésem ellentettjét használtuk munka hipotézisként, és éppen ennek a munkahipotézis használatnak köszönhetünk minden bajt, amit előállítottunk. Lehet azt mondani, hogy akkor ebből most előre menekülünk, és folytatjuk még nagyobb erővel azt, amit eddig csináltunk, vannak jelek, hogy sokan hajlanának is erre, de én azt hiszem, hogy azzal csak gyorsítani tudnánk a végkifejletet, vagyis annak az élet ciklusnak a lefutását, amely egyéb tanulságok leszűrése nélkül jellemzően megsemmisülésbe viszi a válságba jutott rendszert. Ugyanis a válság mondanivalója mindig pont a tanulságok leszűrése lenne. Ha sikerül odáig eljutnunk, akkor van folytatás, ha nem sikerül, nincs. Minden létező válság így játszódik le. Termelhetünk az égbe, lehetnek olyan robotjaink meg olyan hozamaink, hogy a világ berosál tőlük, ha nem vesszük észre, hogy hol vagyunk harmatgyengék, hogy hol nem nőttünk semmit, miközben a technológiánk kilőtt az űrig, akkor itt nem lesz jövő, valószínűleg már nekünk se, a következő generációnak pedig szinte biztos, hogy olyan tragédiákkal kell majd megküzdenie, amelyhez képest a huszadik század két világégése ártatlan kis tűzijáték volt. Én sem látom előre az egész utat, de azt tudom elég nagy biztonsággal, hogy merre kell elindulni. Az első lépés én magam vagyok, annak a tudati átalakulásnak a bennem való lejátszódása, amely nélkül esélyem sincs arra, hogy bármi értelmes az eszembe jusson. Annak a tudati átalakulásnak a lejátszódása, amelyben levetkőzöm a rendszer által rám szuggerált giga, terra agymosások hatásait, és megpróbálok valódibb, létharmónikusabb viszonyba kerülni a világ egészével. A világ egésze kitétel nagyon fontos, mert azon dől el minden. Létharmónikus viszonyba kerülni egy kiválasztott résszel könnyű, az igazi kihívás az egésszel megtenni ugyanezt. Hogy közben kicsit kevesebbet termelek, mintha éjjel-nappal csak az utóbbit csinálnám? Az nem baj, vannak elegen, akik nagyon sokat termelnek, túlságosan is sokan, olyan ember viszont alig van, aki lényeges kérdéseket merne feltenni. Én valami miatt a második csoportba tartozó lettem, nem az én érdemem, valószínűleg az élet választott ki rá, viszont ha már megtette ezt a bátor lépést, én kész vagyok menni vele. Megdolgozom a fizetésemért, nagyon rendesen kitöltöm a munkaidőt, a leveleket a szabad időmben írom, és futni is annak terhére járok. Nem vagyok élősdi, illetve hangsúlyt fektetek arra, hogy az egyik területen se a többi rovására munkálkodjak, az ugyanis igazolhatatlan lenne. Így viszont most rendben van, teljesen jól működik az egész, a munkámban is eredményesebb vagyok, mint bármikor korábban, az egyetlen probléma annyi, hogy ezt a levelet most abba kell hagynom, mert legkésőbb a 14:39-es vonattal el kell mennem Tokajba, ha futni akarok a Kopaszon. Márpedig akarok, mert jövő héten Mátra trail, és oda nem lehet készületlenül menni. Mint ahogy általában sehová se... Ho-la-la!